Egy orrfújás, öt zsömle, két köhögés… A friss péksüteményhez nem csupán ropogós héj, hanem egy jó adag bacilus is jár.
Jöttem már ki pékségből vásárlás nélkül, mert az eladó köhögősen, orrfújósan szolgálta ki a vásárlókat. Lehet, hogy már a kosárban a parizer, amikor feltűnik, hogy aki szeletelte, köhög és a zsebkendőjét keresi. Vagy a pénztáros betegen tapogat végig mindent, amit mi hazaviszünk. Ezek olyan helyzetek, amikor nem a friss kenyér illata csap meg, hanem a gondolat: hány embert fertőzhet meg egyetlen nap alatt egy beteg eladó, és szabad-e ilyen állapotban élelmiszert árulni?
A köhögő pénztáros és a náthás eladó Budapesten, Bécsben vagy Berlinben ugyanaz a történet, ezért annak jártam utána, hogy van-e uniós szabályozás. A 852/2004/EK rendelet tartalmaz előírásokat az élelmiszer-higiéniáról, de ezek a gyakorlatban sokszor nem elegendőek. Nem tisztázza egyértelműen, hogy akut légúti tünetek esetén tilos élelmiszerrel közvetlen kapcsolatban dolgozni, és az ellenőrzés, a munkáltatói felelősség sincs világosan lefektetve. Sok helyen a gazdasági kényszer erősebb, mint a higiénia: inkább végigdolgozzák a műszakot köhögve, minthogy bezárjon az üzlet, vagy betegszabadságot kelljen kiadni.
AI-kép
Az EU-s élelmiszerhigiéniai rendelet mellett létezhetnek tagállami előírások. De hogyan lehetne mindezt napi szinten betartani? Mit tehet a vásárló? Csendben hazaviszi a parizert, és reménykedik, hogy nem lesz belőle gond. Vagy szóvá teszi, és vállalja a konfliktust. Ez a helyzet 2025-ben az EU-ban, ahol elvileg minden szabályozva van a banánhajlástól a porszívók zajszintjéig.
Csakhogy az, hogy ne köhögve, orrot fújva szolgálják ki a vásárlót, valahogy még mindig nem veszik elég komolyan. Pedig ha valami, hát ez tényleg határon átívelő kérdés. És amíg a gyakorlat és a szabályozás között ekkora a szakadék, addig a friss kenyér mellé mindenki maga döntheti el, mit visz még haza a zacskóban.
Penk Tímea